Barion Pixel

1b. fejezet – Az alsó végtag anatómiája

2190 Ft

Az alsó végtag általában valamivel kevésbé kedvelt régiója az emberi testnek, mint a felső végtag. Ennek oka talán a bonyolultabb anatómiai viszonyokban keresendő, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a végtag anatómiája elsajátíthatatlan. A Túlélőkönyv nem titkolt célja, hogy az egyszerű bemagoláson túl segítse a megértést, az illusztrációkon keresztül biztos tudást adjon használójának. Az alsó végtagot tárgyaló fejezet is ezen szempontok szerint íródott.

Leírás

Az alsó végtag (extremitas inferior) mozgásában kevésbé szabad, mint a felső végtag. Fejlődését a törzs alátámasztásának, és ezzel a test stabilitásának biztosítása, valamint a mozgáshoz szükséges szabadság kényes egyensúlya határozza meg. A törzshöz a medenceövön keresztül kapcsolódik. Három nagy részre, a csípő és a térd közötti combra (femur), a térd és a boka közötti lábszárra (crus), valamint a bokától distalisan elhelyezkedő lábra (pes) osztható.

Anatómiai alaphelyzetben – vagyis álló helyzetben – az alsó végtagok egymás mellett helyezkednek el a törzs folytatásaként, előre tekintő lábakkal. Felszíneit eszerint nevezzük anteriornak és posteriornak, a láb esetében talpinak (plantaris) és lábhátinak (dorsalis). Megkülönböztetjük lateralis és medialis oldalát, melyeket a lábszár esetében gyakran nevezünk fibularisnak (lateralis) és tibialisnak (medialis) – a lábszárcsontok helyzete alapján.

A fejezetben sorra vesszük az alsó végtag csontjait, ízületeit és szalagjait, az egyes ízületekre ható izmokat, és azok hatását. Ezután átnézzük a végtaghoz tartozó ér és ideghálózatot. A fejezetet az alsó végtag speciális régióinak tárgyalásával zárjuk.

További információk

oldalszám

86 oldal

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.

Érdekelhetnek még…