Leírás
Az érzékszervekről általánosságban
Minden élőlény elengedhetetlen képessége kell legyen – ha életben akar maradni – a környezet ingereinek, a környezet változásainak érzékelése, és az arra adott, adekvát reakció. A törzsfejlődés (evolúció) folyamán igen korán (az egysejtűek között) megjelent képesség (a sejt egyik életjelensége – az ingerlékenység) aztán az évmilliók alatt az állatvilágban a külvilág – és a belvilág – egyes ingereire specializálódott, néha igen összetett szerkezetek kialakulásához vezetett.
A környezet érzékelésére és az arra adott válasz kialakítására kifejlődött legegyszerűbb szerkezet a reflexkör, mely már a gimnáziumból ismert fő részekből áll: a receptorból, a bevezető, avagy afferens szárból, a központból, a kivezető (másnéven efferens) szárból és a végrehajtó szervből/szövetből, vagyis az effektorból.
A receptor nem más tehát, mint egy, a környezet fizikai, vagy kémiai ingereit az idegrendszer számára az idegeken továbbítható ingerületté alakító szerkezet. A receptorok lehetnek maguk a ganglionokban ülő pseudounipolaris idegsejtek, illetve érzékhámsejtek (utóbbiak a fej területére jellemzőek). A pseudounipolaris idegsejt alkotta receptor lehet maga a csupasz perifériás axonterminális (pl. fájdalom esetén), vagy rendelkezhet támasztó sejtekből felépülő végkészülékkel (pl. a nyomás és tapintás receptorai).
Értékelések
Még nincsenek értékelések.